Purebl György

Te jól alszol?

PSZICHOLÓGUS A CSALÁDBAN

média connection kft.  | 2014  | MAGYAR nyelvű  | KARTONÁLT  |  139 oldal

Kíváncsi arra, elmondanak-e valamit Önről az álmai? Vagy esetleg arra, hogyan jelenik meg a naprendszer működése az emberi biológiában? Milyen valójában az alvajárás és a furcsa éjszakai viselkedések természete? Az alvást ma is rengeteg misztikum és rejtély övezi. Hajlamosak vagyunk néha túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki - miközben valójában elhanyagoljuk. Túlságosan sokat képzelünk róla, pedig talán nagyon is egyszerű - vagy nagyon is bonyolult, de másképpen, mint gondoljuk.

Ebben a könyvben igyekeztünk összeszedni a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyeket az alvással, az álmodással és az alváshoz kötődő viselkedésekkel kapcsolatban legtöbbször feltesznek - vagyis azokra, amelyekre legtöbben nagyon kíváncsiak vagyunk. Benne vannak a legfontosabb tények arról, mit gondol ezekről a tudomány, és nagyon sok olyan gyakorlati tanács, tipp is olvasható, melyek nemcsak tudományos, hanem kifejezetten hétköznapi problémákra jelentenek választ. Baj-e, ha a gyermekem nem akar külön aludni, és éjszaka bebújik a szülői ágyba? Mikor probléma a horkolás és mit kezdjünk vele? Milyen természetes praktikákat alkalmazhatok azért, hogy jobban aludjak? Ezek a kérdések sok olyan embert is foglalkoztatnak, akiket nem érdekel, mit mond a tudomány az alvásról - egyszerűen csak jobban szeretnének aludni.

A válaszokat több szempont alapján igyekeztünk összeszedni. Egyrészt fontosnak tartottuk, hogy elmondjuk, mit mond a tudomány az alvás alapkérdéseiről. Mik a tévhitek, mítoszok, hiedelmek az alvással kapcsolatban - és mi a valóság? Másrészt a témaköröket több ezer alvászavarral küzdő ember és hozzátartozóik gyakran feltett kérdései alapján állítottuk össze. Harmadrészt pedig a válaszokba belefoglaltuk a szerző több mind húsz éven át gyűjtött tapasztalatait az alvászavarokkal kapcsolatban.

A kötetben röviden bemutatjuk mindazt, amit az egészséges alvásról tudni érdemes, helyet kapnak benne a leggyakoribb alvászavarok és kezelési lehetőségeik, és külön részt szenteltünk a gyermekek és az idősek alvásának.

Kinek ajánljuk a könyvet? Egyrészt mindenkinek, aki valamilyen alvászavarral küzd. Másrészt mindazoknak, akik a hozzátartozóik alvása miatt aggódnak - hátha kiderül, hogy nincs is miért aggódniuk, vagy ha mégis, talán sikerül segítséget adnunk ahhoz, hogyan találhatnak megfelelő megoldást. Ajánljuk a szülőknek is - melyik szülő az, aki legalább egy kicsit, átmenetileg ne aggódott volna valamelyik gyermeke alvási szokásai miatt? Ajánljuk azoknak a szakembereknek is, akik alvászavarokkal foglalkoznak, mert a könyv segítségével könnyen és gyorsan sok információhoz juttathatják klienseiket.

Végül pedig ajánljuk mindenkinek, akit érdekel az alvás, az álmodás, a bioritmus, vagyis az emberi működés azon területei, ahol talán a leglátványosabban fonódik össze biológiai lényünk, a pszichénk, és azok a környezeti hatások, melyek mindkettőt befolyásolják.
Dr. Purebl György
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 1 990 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó média connection kft.
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:139
BorítóKARTONÁLT
Súly190 gr
Sorozat PSZICHOLÓGUS A CSALÁDBAN
IllusztrációPÁPAY FANNY ILLUSZTRÁCIÓI
IllusztrátorPápay Fanni
ISBN9786158007924
Árukód2783952 / 1225001

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 1 990 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor