Robert Kurson

Rakétaemberek - Az Apollo 8 merész küldetése és az űrhajósok, akik először utaztak a Holdhoz

 | 2024  | MAGYAR nyelvű

1968 egy történelmi viharokkal és viszályokkal terhes év volt - végrehajtották a Tet-offenzívát, meggyilkolták Martin Luther Kinget és Robert Kennedyt, Chicagóban a Demokrata Párt országos konvenciója idején zavargások törtek ki. Ilyen nyomás alatt kellett végrehajtani az Apollo-8 küldetését, Amerika nagyságának legmerészebb és legkockázatosabb próbáját. Magával ragadó és szakavatott beszámolójában Robert Kurson a három űrhajóst és családjaikat állítja a történet középpontjába: a parancsnok Frank Bormant, az utolsó küldetésére induló, küzdő típusú embert, az álmodozó Jim Lovellt, aki gyermekkora óta arra vágyott, hogy egy rakétával elrepüljön a Holdra, és Bill Anderst, a fiatal nukleáris mérnököt és vadászpilótát, aki első űrrepülésére indult. Robert Kurson több száz óra időtartamban készített interjúkat az űrhajósokkal, szeretteikkel, a NASA munkatársaival és szakértők sokaságával, életszerűen felelevenítve a felejthetetlen részleteket Amerika történetének legnagyszerűbb óráiról. Megtörtént eseményeket feldolgozó thrillerjében Kurson feltárja az űrhajósokra leselkedő veszélyeket és bemutatja rendkívüli bátorságukat, amelynek köszönhetően az emberiség először távolodott el a Földtől - és érkezett meg egy idegen világ közelébe.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2024
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub mobi
Formátum EPUB MOBI
Árukód2783016 / 8153632

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Guinness World Records 2025Guinness World Records 2025