Rónai Egon

Húzós 2. - Újabb beszélgetések

21. század kiadó  | 2014  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  350 oldal

Újabb harminc beszélgetés.
Harminc különböző sors, érdeklődés, népszerűség, gondolkodásmód.
A tudomány emberei, a színpad csillagai, újságírók, filmrendezők, énekesek, történészek Beszélnek a túlélés esetlegességéről, a dicsőség múlandóságáról, a sikerért folytatott küzdelemről, a kudarcok elviseléséről, az életükről és egyúttal a mi életünkről.
A közös bennük mi magunk vagyunk. A közös sorsunk, a helyi értékünk. Az Önök érdeklődése és az enyém. Ha ez egybevág, ha azt kérdezem, amit Önök is kérdeznének, akkor rendben. Ha azt, ami érdekes, bár nem jutna eszükbe, úgy még jobb talán.
Amikor ezeket a sorokat írom, 2014. októberében negyedik évadjában járunk a műsornak. Kétszáznál több portré készült ez idő alatt. Politikusokkal is nem kevés, ezeket kihagytam a kötetből. Velük óhatatlanul előjöttek aktuális, aznapi kérdések is egy-egy beszélgetésben, és ezek már tegnapi hírek Ráadásul a politikus mondatainak gyorsan elkopó érvényessége is azt az érvet támasztotta alá, hogy nem érdemes őket szembesíteni, Önöket szóval tartani ezekkel a beszélgetésekkel.
A közélet, a politika amúgy is előkerül újra és újra. Hőseink, beszélgetőtársaim rendre megfogalmazzák véleményüket arról, honnan jövünk, merre tartunk. Ki-ki vérmérséklete, politikai álláspontja szerint, de ha valaki végigolvassa a beszélgetéseket, mindenre és annak az ellenkezőjére is talál érvet. Majdnem mindenre. Van, amire nem. Olyan vendéget nem hívok.
A válogatás kétszeresen is átesett a szűrőmön. Egyrészt már a műsorban, amikor eldől, ki legyen a következő, majd a kötet szerkesztésekor. Itt vannak azok a véleményformálók, akikre nem feltétlenül a hivataluk miatt figyelünk, hanem mert fontos mondatokat írnak, hiteles képeket rendeznek a filmvászonra, örömet szereznek nekünk sporteredményeikkel, dalaikkal, egy-egy szerepükkel. Van köztük, aki már elment, ez felfoghatatlan, figyelmeztető, hogy egy év mekkora idő! Hogy mennyi mindenre elég, hogy milyen kevés.
Az elmúlt évben adásonként többszázezren változatlanul kitartottak a tévéműsor, a Húzós mellett. Köszönöm! Bízik a műsorban továbbra is, negyedik éve az ATV is, nagy dolog, hiszen ez nem valóságshow ez itt a valóság, amiről beszélünk. Nekik is köszönöm. És persze köszönöm vendégeimnek, beszélgetőtársaimnak a nyitottságukat, a bizalmukat!
Rónai Egon
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó 21. század kiadó
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:350
BorítóPUHATÁBLÁS
Súly320 gr
ISBN9786155373527
Árukód2581672 / 1140958

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor