A békakirály

Az erdő szélén mocsár húzódott, közepén kis sziget zöldellt. Tavasszal sárgán virító gólyahír koszorúzta, később a nőszirom bújt elő a víz alól, és ringatta kecsesen ugyancsak sárga fejecskéjét. A sziget közepén korhadó fatuskó hevert, alatta - sötét, hűvös üregben - hatalmas öreg béka lakott. Barna bőre egy kicsit mindig nedvesen csillogott, sok-sok kidudorodó bibircsók ült rajta, és ha előbújt odújából, nem ugrált, csak lustán, méltóságteljesen mászott előre. Időnként felfújta magát, és ilyenkor még sokkal nagyobbnak látszott, mint egyébként. De a legfurcsább a nagy béka szeme volt. Vöröslő tűzben égett, ha pedig ezüstösen mosolygó arcával éjszaka az erdő felett megjelent a telihold, aranyló sárgára változott. A vén békát mindenki ismerte, de azt senki nem tudta, hogy mennyi idős lehet valójában, és mióta él a kis szigeten.