A végtisztesség - A főúri gyászszertartás mint látvány

"Nyilvános keserűség gyászos színháza" - ezt jelentette a 17. századi ember számára a főurak temetési szertartása. A függönyök azóta rég legördültek, s a színpadképek ma már alig ismertek. Feledésbe merült az a látvány, amelynek szervezése sokszor egy évig is eltartott, s amely jelképes sűrítéseivel a kor mentalitásának és világfelfogásának hű tükre volt. A könyv írott források és tárgyi emlékek alapján megkísérli a "színpadképek" rekonstruálását és értelmezését. Miután bevezetést ad a látványt meghatározó halálgondolatról s ennek történeti változatairól, bemutatja a 17. század legnagyobb méretű halotti pompáját, az Esterházy fiúk 1652. évi nagyszombati temetését. Magyarázatot kap az udvarháznál történő ravatalozás, a gyászmenet, a templomi ravatalozás és a sírbatétel megannyi szimbolikus értelmű cselekménye és kelléke. Felvillannak a királyi Magyarország és Erdély szokásrendszerének európai összefüggései. A zárófejezetben a temetési szertartás 18. századi utóéletét vizsgálja a szerző, s tanulságosan elemzi a motívumok funkcióváltozását. A szakemberek és a nagyközönség új oldalról, egy művészettörténész értő kommentárját hallgatva pillanthat be a 17. század világába.