,,Ökörbőgés", ,,szamárordítás", ,,durva parasztbeszéd", ,,barbár idióma", ,,az ördög kárhozott nyelve", ,,botrányos korcsitúra", ,,képtelen keveréknyelv", ,,csiripelő madárnyelv", ,,nevetséges halandzsa", ,,nemlétező tálmes-bálmes", ,,felháborító értelmetlenség", ,,hányingert keltő zagyvaság", ,,takargatnivaló szégyenfolt" - ezek azok a minősítések, amelyekkel a helyi egyházi és világi értelmiség, egyszóval a mindenkori Hatalom a moldvai csángók magyar nyelvéről két-három évszázada beszél, és amelyek jegyében ezt a nyelvet a nyilvános térből kiszorította.
Ez a nyelv egyszerre romlott és nagyszerű. Miközben triviális módon románba vált át, és kihívóan fittyet hány a legelemibb nyelvi törvényekre, a magyar múlt mélyvizeiből bőkezűen dobálja felszínre a legköltőibb szavakat és szerkezeteket. Értelmiségiek sohasem nyesegették, sohasem fejlesztették, ami történt vele, az a történelem öntudatlan erőinek játéka csupán. Sohasem volt, és már sohasem lesz normatív változata. Mai, végső állapotában maga a megtestesült skizofrénia: egyszerre érthetetlen és fenséges madárnyelv.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
