Tóbiás Áron

Nőttön nő tiszta fénye

 | 2020  | MAGYAR nyelvű

Tóbiás Áron (1927) mindvégig az ötvenhatos forradalom tűzközelében volt. Rádióriporterként érkezett 23-án a Bem téri tüntetésre, majd este Nagy Imre mögött állt a Parlamentben, hogy beszédét telefonon közvetítse a Rádió szerkesztőségébe. Október harmincadikától, a Szabad Kossuth Rádió szerkesztőbizottsági tagjaként a forradalmi kormány mellől, első kézből tájékoztatott hitelesen országot-világot. November 14-én Varga Domokossal együtt indulnak az Írószövetségből a Nagy-Budapesti Munkástanács alakuló ülésére, hogy Bibó István kibontakozási javaslatát elő- majd szétterjesszék. November-december dermedt napjaiban sorra kereste fel az írókat Kassáktól Sinkáig, hogy mint kiadói szerkesztő kézirataik megjelentetésére bírja őket. 1957 májusában letartóztatják, majd a "kis íróper" vádlottjaként ítélik el. Szabadulása után több évtizedes szilencium vár rá, de riportjait ez idő alatt is készíti a szintúgy hallgatásra ítélt írókkal-művészekkel - az asztalfióknak. Csak a rendszerváltással kerülhet vissza eredeti szakmájába, és közölheti újból - immár több mint negyedszázada - a forradalmat felidéző, majd a megtorlást és a kádári diktatúrát leleplező riportjait, emlékezéseit. Ezekből szerkesztettük e kötetet a forradalom hatvanadik évfordulójára.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 350 Ft

A termék megvásárlásával

135 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2020
NyelvMAGYAR
Belelapozás pdf
Formátum PDF
ISBN9786156027870
Árukód2734136 / 8140358

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 350 Ft

A termék megvásárlásával

135 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor