Tomka Béla

Mítoszok és válaszok - Európai integráció és globalizáció a közbeszédben és a tudományban

JELENKORTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK

kronosz könyvkiadó kft.  | 2023  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  224 oldal

A kötetben szereplő tanulmányok egy része az Európai Unióról és a globalizációról kialakult közéleti diskurzusokkal foglalkozik, s igyekszik a tudományos eredmények alapján megítélni azokat. Az írások másik vonulata a tudományos kutatás által felvetett problémákra koncentrál. Eközben a történelmi perspektíva különösen fontos tanulságokkal jár. Az európai integrációs szervezetek alapítói maguk is a kontinensen sorozatosan zajló, sőt, onnan globálisan kiterjedő háborúknak kívánták a továbbiakban elejét venni, vagyis igyekeztek tanulni a történelemből. Emellett az európai integráció maga is számos válság legyőzésével, fokozatos bővülés és mélyülés révén, rendkívül összetett evolúció során nyerte el mai formáját. Az EU szerepének és működésének megértése tehát csak történelmének alapos ismeretével lehetséges. Nem kevésbé érvényes ez a globalizációra, amelynek esetében gyakran éppen az nehezíti a viták nyugvópontra jutását, hogy a kutatások csupán az utóbbi néhány évtized - főként gazdasági - folyamatait vizsgálva vonnak le következtetéseket a folyamat egészére nézve.

Tomka Béla (1962), egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Jelenkortörténeti Tanszékének vezetője. Fő kutatási területe a 20. századi európai és magyar társadalom- és gazdaságtörténet, különös tekintettel a nemzetközi összehasonlításokra. 15 könyv és számos más publikáció szerzője, valamint további kötetek szerkesztője. Fő művei: Austerities and Aspirations: A Comparative History of Growth, Consumption and Quality of Life in East Central Europe since 1945 (Central European University Press, 2020); Consumption and Leisure in Twentieth-Century Central and Eastern Europe (Routledge, 2020); Szociálpolitika: fejlődés, formák, összehasonlítások (Osiris, 2015); A Social History of Twentieth-Century Europe (Routledge, 2013).
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 3 950 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 752 Ft

A termék megvásárlásával

375 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kronosz könyvkiadó kft.
Kiadás éve2023
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:224
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly460 gr
Sorozat JELENKORTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK
ISBN9786156604224
Árukód2778585 / 1221906

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 3 950 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 752 Ft

A termék megvásárlásával

375 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor