Úri muri

Móricz Zsigmond (1879-1942) a legnagyobb magyar írók egyike. Prózairodalmunk talán legmarkánsabb, legerőteljesebb vonulatának, a realizmusnak halhatatlan képviselője: a valóságról írt valóságszerűen - a legmagasabb művészi szinten. Fő témája saját élete és kora volt. Ha nem saját korából merítette témáját, akkor is a jelen magyarságához kívánt szólni. Műveinek aktualitása mindig érvényes: mára eltűnt világokat érdekesen és szinte tökéletes alkotói minőséggel örökített meg. A minőség pedig mindig időszerű! S mindig időszerű a művek alapvető emberi problémája is: szenvedés, bánat, öröm, gazdagság, szegénység, férfi és nő viszonya, törekvések és azok csődje vagy éppen sikere. Írásaiban ugyanakkor a magyar valóság olyan hatalmas szeletét mutatta föl - elsősorban paraszti és az ,,úri" világból - amely kivételes irodalmunkban. Az Úri muri (1928) a múlt század végén, a milleneumi időkben játszódik. Egy alföldi kisváros földbirtokosairól rajzol képet a legnemesebb szépirodalom eszközeivel, egyben jellegzetes alföldi beszédmóddal élve. A regény három súlyos problémával foglalkozik, melyek természetesen Móricz gondjai is. Egyrészt az önpusztító, dáridókkal teli földesúri - dzsentri lét valósághű ábrázolásával annak veszélyére figyelmeztet. Másrészt a környezetéből kiemelkedő, a környezeténél értékesebb földbirtokos, Szakhmáry Zoltán alakjában az erőtlenségből fakadó lefelé süllyedés csapdáját mutatja meg. Az erőtlenség jele Szakhmáry kettős élete is - felesége mellett szeretőtő tart.