Váradi Júlia

A szabadság foka - 50 beszélgeté

noran  | 2005  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  354 oldal

Libri Antikvárium
Interjút készíteni olyanokkal, akiknek jó mélyen bele szeretnék látni a fejébe, zavarbaejtően intim dolog. Határa is van, meg határtalansága. Már akkor izgalomba jövök, amikor eltervezem, hogy miket fogok megkérdezni, amikor gondolatban felrajzolom a beszélgetés útvonalát, és elképzelem a közös lépéseket. Aztán rendesen összekuszálódnak az előre kigondolt, megszerkesztett irányok. Ekkor jön a legizgalmasabb pillanat: elkezdődik az igazi beszélgetés. Talán az a szerencsém, hogy születésem óta nem szűnök meg kíváncsi lenni. Olykor még ma is a dilettánsok naivitásával faggatózom, amíg ki nem derül minden, amit meg akarok tudni. De közben annyi gyönyörű dolog történik, annyi szemvillanás, félmosoly, szégyenlős félrefordulás, együttérzés, egyet nem értés, csodálkozás, fintor, vagy beleegyezés, amennyivel a "mikrofontámasz" nélkül, céltalanul bolyongók talán egy egész életen át nem találkoznak. Én meg nap mint nap, interjúról interjúra.
A kötetben olvasható beszélgetések a Magyar Rádió Gondolatjel s 16 Óra című műsoraiban hangzottak el, illetve az Élet és Irodalom, a Magyar Narancs, az Új Könyvpiac és a Premier című lapokban jelentek meg 2000 és 2005 között
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:14 x 20 cm
Kiadó noran
Kiadás éve2005
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:354
BorítóPUHATÁBLÁS
ISBN9637416145
Árukód6328575 / 5327747

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Han Kang: Görög leckékHan Kang: Görög leckék