Volksbund és ifjúság

 | 2020  | MAGYAR nyelvű

Az 1989 utáni időszak forrásfeltárása, a korábban is ismert források újraértelmezése a magyarországi németség 1930-as és 1940-es évekbeli történelmének végre objektív megítélését hozta. Ennek keretében került sor a hazai németek emblematikus, már-már démonízalt szervezetének, a Volksbundnak az átfogó újraértékelésére. Noha az új megközelítések révén nemcsak a szemlélet változott meg, de tudásunk is bővült, a mai napig adós maradt a kutatás azzal, hogy miként is alakultak a németség mindennapjai a kérdéses időszakban, vajon az országosan kirajzolódó képet a helyi viszonyok feltérképezése is alátámasztja-e, s egyáltalán térben és időben miként érdemes a Volksbund-jelenséget differenciálnunk. E szervezet tényleges, a mindennapokban megvalósuló tevékenysége világíthat rá ugyanis arra, hogy mennyire volt rá befolyással maga a nemzetiszocializmus, mennyire valósította meg e szervezet azt a célrendszert, amit közzé tett, s egyáltalán mekkora volt a mozgástere mindebben. Forráskiadványunk e kérdések megválaszolásához akar hozzájárulni, hazai és külföldi forrásoknak olyan válogatását kívánja közreadni, amely révén a magyarországi németség ifjúságának politikai insztrumentalizálási folyamata válik nyomon követhetővé, megelevenedik a Német Ifjúság nevű szervezet mindennapi tevékenysége, történetének főbb vonalai.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 2 970 Ft

A termék megvásárlásával

297 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2020
NyelvMAGYAR
Belelapozás pdf
Formátum PDF
ISBN9786156048141
Árukód2734161 / 8140383

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 2 970 Ft

A termék megvásárlásával

297 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor