Amanda Stevens

Ha a történet nem is lenne jó, a borítóért már érdemes megvenni a könyvet, mert akárcsak az első részé, ez is gyönyörű :) ritka az ilyen szépen kivitelezett könyv, nem csak a borító igényes, de az egyes fejezetek kezdetén a lapok díszítése is :) De szerencsére nem csak e miatt tartom nagy becsben a polcomon, hanem mert ismét izgalmas, sőt még fordulatosabb történetet kaptunk mint az előző rész. Bár kissé kiszámítható is, de épp annyira hátborzongató is amit még el tudok viselni :) mindenképpen kíváncsi vagyok a folytatásra.

A történetet a romantikus szál viszi a hátán: Amelia és John bimbózó kapcsolata. Mindkettőjük múltja rejtélyes, titokzatos és szomorú. Johnt, aki egy szívdöglesztően szexi zsaru, halott felesége és kislánya kísérti, Ameliát pedig, aki temetőrestaurátor, az egész életében cipelt szabályok fojtogatják. Hiába kerülnék egymást, ki kell nyomozniuk egy sorozatgyilkosságot, így sorsuk elkerülhetetlenül egybefonódik. Véleményem: Néhol fellobbant valami, de nem hozott lázba. A vége összecsapott volt.

Nem egy szokványos kísértetsztori,ezt le kell szögeznünk. A könyv nagyon izgalmas, fordulatokkal teli, a végére pedig igazi meglepetést tartogat. Nyitva marad azonban rengeteg kérdés, ami miatt rettenetesen várjuk a folytatást.

Amanda egy zseniális alapsztorival állt elő, ami a későbbiekben is bőven megállja a helyét. Néhány leírásnál ugyan nem voltam teljesen lenyűgözve (mint például: Amelia levette a ruháit. Lezuhanyzott. Felöltözött. Lement a konyhába és csinált egy teát. Leült a lap topja mellé), mert feleslegesnek és erőltetettnek tűnt, ugyanúgy, mint Devlin arcának a 3-4x magasztalása, szinte ugyanazokkal a mondatokkal, de ezt leszámítva minden megvolt benne, ami egy ilyen történetez kell. Az írónő nagy mestere a különféle hangulatok fokozásának. Képes elérni, hogy az olvasó ugyanúgy reagáljon az izgalmas, félelmetes jeleneteknél, mintha valóban ott lenne, és ő magával történnének meg azok, amik Ameliával. Remekül használta a félelemfokozó tárgyakat, effektusokat. Az egész olyan, mintha az olvasó nem is egy könyvet tartana a kezében, hanem egy filmet nézne. Számtalanszor azon kaptam magam, hogy én is körbe-körbe nézek a szobában... A szellemvilágot is sikerült nagyon életszerűen megjelenítenie. Mindegyikük más volt, megmaradt az élő személyiségük egy része, ugyanakkor mégis volt bennük valami közös, amitől rémisztővé váltak, és képletesen szólva, felállt tőlük a szőr a hátamon. Sok regénynél felmerül az a fajta probléma, hogy az olvasó már jóval előbb rájön a nagy csattanóra, mint maguk a főszereplők. Na, ez itt nem így van. Mindvégig csak találgatni lehet. Az én fejemben is számtalan gyanúsított megfordult, és ez a vége felé csak egyre inkább erősödött. Szinte nincs olyan karakter, Amelián kívül, akire ne gyanakodhatnánk, mert mindenkiben van valami furcsa titokzatosság. Számtalan rejtély és érdekesség övezi őket. Nem mondom, hogy a valódi gyilkos nem fordult meg a fejemben, mert az nem lenne igaz, viszont a vele kapcsolatos magyarázatok padlóhoz vágtak. De erről nem mondok többet, mert nem szeretném lelőni a dolog csattanóját, úgy már nem lenne érdekes. Tetszett, hogy az elejétől kezdve a végéig, Ameliával nyomozhattunk, az ő szemén keresztül fejtegethettük a különböző sírfeliratok és jelképek magyarázatát, jelentését. Ezek a részek tényleg érdekesek, és ezeken kívül még rengeteg dolgot megtudunk a különböző temetkezési stílusokról, temetőkről. Botorkálhatunk szűk kis föld alatti járatokban, pókhálók és patkányok között botorkálva. Megtanulhatjuk a derítést, és még számtalan más dolgot. Tehát, ha szeretitek az izgalmakkal teli nyomozást, akkor bátran vágjatok bele. Persze kell hozzá egy kis tűrőképesség is, hisz mindegyik gyilkosság borzalmas, nagyon őrült, de azért nem kibírhatatlan, mert Amanda megtalálta a tökéletes egyensúlyt ebben. A karakterek is rendben vannak. Amelia jó főhősnő. Nem nyavalyog, megvan a magához való esze, ért a szakmájához, és a legtöbb esetben feltalálja magát. És mindezek mellett még bátor is. ( Plusz pontot jelent, hogy nem egy címlaplánynak lett lefestve, hanem egy hétköznapi, átlagos nőnek, egyszerű, nem túl nőies ruhákban.) Az a képesség, amivel rendelkezik, nem kis teher és felelősség, mégis jól kezeli. Más a helyében nem biztos, hogy ennyire higgadt és nyugodt tudna maradni. Rengeteg dolgon esik át, de mégsem kesereg, inkább azon ügyködik, hogy megoldja. Akár az élete kockáztatásával is. Küzd az érzéseivel és a józan eszével, hiába próbálja apja intelmeit betartani, képtelen rá. Ő maga sem érti, miért, de nagyon hamar vonzódni kezd Devlinhez. John viszont nem a legjobb választás. Megvan a maga keresztje, emiatt zárkózott, magányos alkat, akit ráadásul még két szellem is követ. Ám még a nyomozó is változásnak indul, és magához képest felenged egy kicsit, közelebb kerülve Ameliához. Együtt rengeteg kalandban és izgalomban van részük, és bár a kettejük kapcsolata nem a legfőbb része a cselekménynek, mégis fontos, és én kíváncsian várom, mi sül ki ebből.

Végre a főhősnő nem egy ki-ha-én-nem csaj, aki olyan könnyedén és természetesen belecsusszan a természetfelettibe, mint más a kényelmes kabátjába. Esendő, sokszor gyenge, tehát emberi, még ha sejthető, hogy neki is van valami köze az Odaáthoz. (Mármint nem a sorozathoz. :D) Tehát aki szereti a műfajt, az szerezze be a könyvet, a további részekkel pedig még jobban belejön az írónő a történetbe és az általa teremtett világban is sokkal otthonosabban mozog.