Daniel C. Dennett

A könyv alcíme: A vallás, mint természetes jelenség és Dennett megmagyarázza, hogy a természetes jelzőt úgy érti, hogy földi, emberi jelenség, azaz akár van a vallásnak természetfeletti igazsága, akár nincs, Dennett nem ezzel foglalkozik, hanem a földi, emberi részével. A könyv nagy részészében Dennett a mellett érvel, nagyon óvatosan közelítve, hogy a vallást tudományosan lehet vizsgálni, kell vizsgálni, és valószínűleg hasznos vizsgálni. Az egész könyv nagyon amerikaias, amit az előszóban Dennett be is vall. Hihetetlen körülményesen közelíti meg a témát, mintha mindenféle bigott, dekadens vallásos ellenvetést le akarna szerelni. Egészen odáig, hogy a vallás vizsgálata akár kárt is okozhat. Számomra, és egy európainak talán felesleges ez a körülményeskedés, de az USA-ban talán nem árt, politikai okokból. A könyvben e mellett találunk egy csomó gondolatot, hipotézist, nagyrészt Dennett ötleteit, avagy Dennett véleményét a neuroteológia fejleményeiről például. Egy filozófustól végül is új kutatási eredményt nem várhatunk, de érdekesen kapcsol össze dolgokat, interpretál, és érdekes a véleménye dolgokról. Sok érdekes hasonlat és párhuzam van a könyvben, mint például a globális felmelegedés és a vallás kutatásának párhuzama (14. oldal), vagy a hangyát megtámadó parazita és az embereke megtámadó mémek hasonlata. Mondjuk a mém ötlete persze Dawkinstól ered, de ezt a hangyás példát a könyvben mégis érdekesnek találtam (4. oldal). Természetesen egy összefoglaló, referenciális könyvnek sem rossz. Nem tudom azt, hogy a vallás evolúciójáról alkotott elmélet mennyire új, én itt nagyon sok érdekes és számomra új gondolatot találtam. Az egyik ilyen például a sámánokról és a hipnózisról szóló fejezet (135. oldal). A sámánok persze végeztek orvosilag igazolható gyógyító tevékenységet, mint a gyógynövények használata. Ezen túl a szertartásaik egy placebo effektust hoznak létre. Ez a szertartás nagyon hasonlít a hipnózishoz. Namost, a hipnózisra való fogékonyság változó az emberek között, és lehet genetikus. Dennett elmélete, hogy a placebo effektus és külön a sámánok szelektív tényezőként hatottak, hogy az emberben hipnózisra való fogékonyságot fejlesszenek ki. Ezek az emberek jobban gyógyultak a placebo miatt, és a miatt, hogy a sámánok szívesebben vállalták őket. Aki nem volt fogékony az nem csak a placebóról maradt le, hanem a sámán elutasíthatta, és így még a gyógynövényekből sem részesült. Nos, ha ez a fogékonyság a vallásossághoz is kapcsolódik, akkor mondhatjuk, hogy a vallás egy ilyen evolúciós mellékeffektusként alakult ki. Van néhány érv, hogy Dennett miért agnosztikus, és a mellett, hogy a vallásosságnak és az erkölcsösségnek semmi köze egymáshoz. Ezek számomra nem új érvek, de öröm volt olvasni Dennettől a megerősítést, és néha azt ahogy ő összerakosgatja ezeket az érveket. Volt itt is néhány érdekes gondolat. Az olvasást a könyv végén kezdtem, mivel kevés időm lévén, a legfontosabb, legérdekesebbnek tűnő részeket próbáltam kiválogatni. Az utolsó fejezet arról szól, mit tegyünk. Dennett nem olyan biztos az elméletében, vagy nem akar az USA-ban extrém nézetet leírni, tehát viszonylag nyitott marad. A mellett érvel, hogy a kutatást folytatni kell, és nyitottnak kell maradni, például a gyerekek nevelésében is. Itt is igen óvatos, és megértő próbál lenni azok iránt, akik azt gondolják, nem lehet semmi gond, ha a szülők úgymond erkölcsösen, vallásosan nevelik a gyereküket. Itt is nagyon érdekes párhuzamokat vonultat fel, mint mondjuk egy kommunistán, vagy alkoholista módon nevelt gyerek. Persze a hasonlatot Dennett óvatosan használja, nem mondja, hogy a vallás az alkoholizmushoz hasonlít, hanem csak azt, hogy ez egy lehetőség, és meg kellene vizsgálni, hogy a vallás káros vagy hasznos mém. Továbbá, feltéve, hogy a hittételek igazolhatatlanok, vajon mennyiben vállalható egy igazolatlan mém tanítása, mekkora haszon mellett mondanánk azt, hogy inkább tanítsák. Magam sokkal keményebb volnék, én azt mondanám, hogy ne tanítsanak igazolatlan dolgokat, akkor sem, ha hasznosnak tűnik. Nem látom továbbá a vallás akkora hasznát. Dennett maga érvel a mellett, hogy nincs köze az erkölcsösséghez. Placebóra ma már nincs akkora szükség, illetve ha kell, találhatunk más placebókat is. Ma már tudjuk, hogy a pszichés támasz mennyit jelent a gyógyulásban, a vallás kiváltható más dolgokkal, amik nem jelentenek akkora, tartós becsapást.