Julian Barnes

Az emlékezés legalább felerészben felejtés, írta Jorge Louis Borges, aztán szóról szóra megtaláltam ezt a sort Szomory Dezső 1937-es naplójában.(Kerekes Tamás) A szerző igazi Sonntagskind (vasárnapi gyerek)egyetlen elmarasztaló sort a könyvéről nem írt le senki. Az 1946-ban született író vérbeli angol, azaz nem sokra becsüli az ún. posztmodern vívmányokat, és ha az elbeszélő elbizonytalanodása a téma, akkor ideálja, Ford Madox Ford A jó katona című 1915-ös remekművének epikus kételyeinél nem megy tovább. Egy pillanatnyi öröm vagy bánat is megtanít arra, hogy az idő képlékeny. Vannak érzelmek, melyek felgyorsítják, mások lelassítják; néha úgy tűnik, hogy elveszett - mígnem egyszer csak tényleg elvész, és soha nem tér vissza.( Barnes) A kötet fordítója: Karáth Tamás Tanáraink több érdeklődéssel fordultak felé, mint mi. Ki akarták tapogatni, hogy mennyire intelligens, együttműködő, milyen a felkészültsége, és hogy mennyire ígéretes alapanyag" a tudományos pályára. Ennek az őszi félévnek a harmadik napja történelemmel kezdődött az öreg Joe Hunttal, háromrészes öltönyében kissé mesterkélten megnyerő fellépésű tanárunkkal, aki tekintélyét nagyrészt a kellően, de nem szélsőségesen unalmas óráival tartotta fenn. Nos, amint bizonyára emlékeznek, azt a feladatot adtam önöknek, hogy tájékozódjanak kicsit a szakirodalomban VIII. Henrik uralkodásáról. Colin, Alex és én egymásra sandítottunk, remélve, hogy a csaliként kivetett kérdésen egyikünk sem fog fennakadni. Ki vállalkozna a korszak átfogó bemutatására? Hunt vette a lapot elkerülő tekintetünkből. Nos, talán Marshall. Hogyan jellemezné VIII. Henrik uralkodását? Megkönnyebbülésünk messze felülmúlta kíváncsiságunkat, mert Marshall csak egy szürke üres fejű fiú volt, akiből még az igazi tudatlanság kreativitása is hiányzott. A kérdés mélyén rejlő lehetséges csapdákat próbálta felmérni, mielőtt előállt válaszával: Zűrzavar, tanár úr. Alig leplezett kuncogás hullámzott végig a termen, Hunt is majdnem elmosolyodott. Kifejtené, kérem, egy kicsit részletesebben? Marshall óvatos bólintással jelezte készségét, egy kicsit elgondolkodott, majd úgy döntött, hogy ez nem az óvatoskodás ideje. Úgy is fogalmazhatnék, tanár úr, hogy nagyon nagy zűrzavar volt. Nézzük akkor Finnt. Eljutottak eddig az anyagban? Az új fiú egy sorral előttem ült, tőlem balra. Marshall hülyeségei semmilyen látható reakciót nem váltottak ki benne. Sajnálom, de itt még nem tartottunk. Azonban egy elmélet szerint a legtöbb, ami bármely történelmi eseményről megállapítható legyen akár az első világháború kitörése , hogy valami történt". Valóban? Nos, ez egyúttal azt is jelenti, hogy búcsút mondhatok az állásomnak, ugyebár? Egy sor behízelgő nevetéssel öreg Joe Hunt megbocsátotta szünidei semmittevésünket, majd leadta az anyagot a poligám királyi mészárosról. A következő szünetben odamentem Finnhez. Tony Webster vagyok mire ő értetlenül nézett rám. Jól megfogtad Huntert. Láthatóan nem értette, hogy mire célzok. Mármint, hogy minden csak megtörténik". Ja, igen. Sajnáltam, hogy nem vette a lapot. Nem erre a válaszra számítottam. Részlet a regényből) Elmondása szerint(mármint a kötet fordítója(Karát Tamás) elmondása szerint) a Felfelé folyik, hátrafelé lejt egyrészt izgalmas nyomozásra hívja az olvasót, miközben gyakran tűnnek fel komoly, filozófiai elmélkedések, amelyeket Barnes hétköznapi gondolatfolyamként épített be a regénybe. Egy idős embernek megvannak az elképzelései arról, miként kell lezárnia életútját, de egy olyan feladattal szembesül, amely arra kényszeríti, hogy visszafejtse életének szálait, és újrakösse a szövetet. Ez a kötet szól az időről, a történelemről, de leginkább arról, hogy az ember hogyan tudja visszafelé mérni az életét. Mindezt azonban Barnes köznapi helyzetekhez és problémákhoz köti, így nem válik didaktikussá a történet - hangsúlyozta Karáth Tamás. A fordító kitért az eredeti The Sense of an Ending cím pontos magyar fordításának nehézségeire, hiszen az Egy befejezés érzete, Egy befejezés értelme, Egy vég értelme magyarítások csak együtt adnák vissza a pontos jelentést. A Nagyvilág folyóiratban korábban már megjelentek részletek a regényből, és ezek fordítója a Végérzet címet választotta - idézte fel. "A végleges cím megtalálása egyfajta játék a fordító és a kiadó között. Bevallom, a Felfelé folyik, hátrafelé lejt címet nem én javasoltam, de az biztos, hogy az olvasó könnyen felfigyel rá a könyvesboltban, és hasonlóan sejtelmes hangulatot áraszt, mint maga a regény" - árulta el Karáth Tamás. A könyv tehát a történet, a történelem kétarcúságáról szól, ami mint ahogy egy régi történelemórán kiderült a győztesek hazugsága és a vesztesek önigazolása egyszerre. Tony Webster győztes: szép karrier áll mögötte, megfelelő feleséget választott, aki a megfelelő időben elvált tőle, kiegyensúlyozott élete, felnőtt lánya és két unokája van. Győzelem-tudatában egójából építkező saját igazságai erősítik meg. De rájön, hogy az igazság Janus-arcú, személyre szabott, és tisztességes ember lévén utána akar járni a dolognak. Az új szemszögből azonban ugyanaz az Anthony Webster vesztesnek látszik, és megbukik a saját történetében is. A felfelé folyó vizek szimbolikus látványa összekapcsolódik azokkal a ritka, és értékes pillanatok élményével, amikor az ember meglátja önmagát. Egyedül igazak csak az érzések maradnak, de fel kell ismernie, hogy azokat is állandóan újraírják a megvilágítástól függően változó. Sűrű, de nem fullasztó, könnyen olvasható, de nem könnyen emészthető szépirodalom egyszerre kimért és csodaszép nyelvezettel, Tony rendezettségre törekvésével összecsengő konstruáltsággal, melyet olykor megtör egy-egy hullámzó gondolatfolyam. Szinte elképesztő, hogy Barnes úgy tud átívelni évtizedeket néhány mondattal, hogy az ember úgy érzi, nem is ugrott az időben, illetve, hogy ami kimaradt, az nem is fontos. Ezért, amikor a főszereplő idős emberként, jelenkori izgalommal kutatja a múltbéli eseményeket, s bennük egykori meg mai önmagát, egy pillanatra sem szakad meg életének s a történetnek a folytonossága. Az emberben néha felötlik a naivan túlzó kérdés: lehet csupán aforizmatikus töprengésekből, illetve kommentekből, rövidke leíró részletekből, még rövidebb dialógusokból és kérdő mondatokból regényt csinálni? Lehet, úgy látszik. Mindenesetre a rendkívül tömör stílus a többi közt nyilván azért nem nehézkes, sőt többnyire kifejezetten könnyed, mert tele van szellemes megjegyzésekkel. Nem okvetlenül tréfás, még csak nem is mindig derűs mondatokkal, hanem találóakkal. Az író valóban sebészi pontossággal tárja fel az ember lelkiállapotait, tetteinek rejtett rugóit, ösztönei késztetéseit, értelme lehetőségeit és korlátait. Az idő, az emlékezet és a lét kérdéseiben elmerülő Felfelé folyik, hátrafelé lejtben jól jön az iskolai helyszín, mert az egyén emlékezetét párhuzamba állíthatja a történelemírással. A tanár például figyelmezteti a diákságot, hogy a történelem nemcsak a győztesek hazugsága, hanem a vesztesek önámítása is, Adrian pedig (az amúgy fiktív, francia Patrick Lagrange tudóst idézve) arról beszél, hogy a történelem az elhalványuló emlékezet és a dokumentáció pontatlanságainak a találkozásából létrejött bizonyosság. A kiadó Tony Webster mindig is óvatosan élt, ám egy ügyvédi levél váratlanul felkavarja az elvált, magányos férfi nyugdíjas hétköznapjait. Kiderül, hogy örökölt, és hagyatéka nem más, mint Adrian Finn, a mindig is különcnek tartott fiatalkori barát naplója. A sorok olvasása közben negyven évvel ezelőtti szerelmek, barátságok, kamaszkori lázadások emlékei törnek a felszínre, és az idős férfi elhatározza, hogy felkutatja a rejtélyek kulcsfiguráját, első szerelmét, Veronicát. Személyes találkozásuk új megvilágításba helyezi a múltat és a saját felelősségét abban a tragikus halálesetben, amelyre már évtizedek óta nem gondolt. Azt gondoltam igen, valahol a lényem mélyén gondolkodtam , hogy vissza tudok térni a kezdetekhez.