Kelly St. Clare

Mind a három könyvet elolvastam. Az első tetszett a legjobban, ezt találtam a legérdekesebbnek. Tetszett a kibontakozó történet, a sok titok, az izgalom. A másodikban már egyre jobban éreztem a tétovázást, a befejezetlen és érthetetlen dolgokat, de ez leginkább a harmadik kötetben érvényesült. Szinte már idegesítő volt, hogy minden érdekesnek tűnő esemény hirtelen és bénán ér véget. Az óriást valószerűtlenül erősnek állítják be, de a történések alapján nem tűnik ilyen nehezen legyőzhetőnek. A végén pedig hirtelen kiderül, hogy benne van a gonosz erő és Alli egy zuhanásban legyőzi!? Az igazi harc elmaradt. Logikátlannak, csapongónak éreztem. Harmadikra már beleuntam kissé, gyorsan olvastam végig. Mindhárom könyv tele van helyesírási hibákkal (-hogy nem vették észre?), gondolatjelek (-) hiányával (-sokszor nem lehetett tudni, hogy éppen ki "beszél", vagy egy szereplő "beszéde vagy gondolatát olvashatjuk éppen), egyéb hibákkal (pl.: Egyik mondatban azt írják: Rowan az ágy mellett volt, a következőben meg, hogy Lannel együtt jönnek be az ajtón, udvarnevek összecserélése, stb). Nem vagyok tőle elájulva. Úgy érzem mivel ketten írták a könyvet, kissé kesze-kusza, zavaros, és nem egy ember gondolatmenetét követi.

Mind a három könyvet elolvastam. Az első tetszett a legjobban, ezt találtam a legérdekesebbnek. Tetszett a kibontakozó történet, a sok titok, az izgalom. A másodikban már egyre jobban éreztem a tétovázást, a befejezetlen és érthetetlen dolgokat, de ez leginkább a harmadik kötetben érvényesült. Szinte már idegesítő volt, hogy minden érdekesnek tűnő esemény hirtelen és bénán ér véget. Az óriást valószerűtlenül erősnek állítják be, de a történések alapján nem tűnik ilyen nehezen legyőzhetőnek. A végén pedig hirtelen kiderül, hogy benne van a gonosz erő és Alli egy zuhanásban legyőzi!? Az igazi harc elmaradt. Logikátlannak, csapongónak éreztem. Harmadikra már beleuntam kissé, gyorsan olvastam végig. Mindhárom könyv tele van helyesírási hibákkal (-hogy nem vették észre?), gondolatjelek (-) hiányával (-sokszor nem lehetett tudni, hogy éppen ki "beszél", vagy egy szereplő "beszéde vagy gondolatát olvashatjuk éppen), egyéb hibákkal (pl.: Egyik mondatban azt írják: Rowan az ágy mellett volt, a következőben meg, hogy Lannel együtt jönnek be az ajtón, udvarnevek összecserélése, stb). Nem vagyok tőle elájulva. Úgy érzem mivel ketten írták a könyvet, kissé kesze-kusza, zavaros, és nem egy ember gondolatmenetét követi.

Mind a három könyvet elolvastam. Az első tetszett a legjobban, ezt találtam a legérdekesebbnek. Tetszett a kibontakozó történet, a sok titok, az izgalom. A másodikban már egyre jobban éreztem a tétovázást, a befejezetlen és érthetetlen dolgokat, de ez leginkább a harmadik kötetben érvényesült. Szinte már idegesítő volt, hogy minden érdekesnek tűnő esemény hirtelen és bénán ér véget. Az óriást valószerűtlenül erősnek állítják be, de a történések alapján nem tűnik ilyen nehezen legyőzhetőnek. A végén pedig hirtelen kiderül, hogy benne van a gonosz erő és Alli egy zuhanásban legyőzi!? Az igazi harc elmaradt. Logikátlannak, csapongónak éreztem. Harmadikra már beleuntam kissé, gyorsan olvastam végig. Mindhárom könyv tele van helyesírási hibákkal (-hogy nem vették észre?), gondolatjelek (-) hiányával (-sokszor nem lehetett tudni, hogy éppen ki "beszél", vagy egy szereplő "beszéde vagy gondolatát olvashatjuk éppen), egyéb hibákkal (pl.: Egyik mondatban azt írják: Rowan az ágy mellett volt, a következőben meg, hogy Lannel együtt jönnek be az ajtón, udvarnevek összecserélése, stb). Nem vagyok tőle elájulva. Úgy érzem mivel ketten írták a könyvet, kissé kesze-kusza, zavaros, és nem egy ember gondolatmenetét követi.