Lev Grossman

Különösebb elvárások nélkül, az első kötethez képest egy jobb folytatás reményében kezdtem bele A varázslókirályba. Megosztó könyv, írták sokan a sorozatindító kötetről, s ezzel maradéktalanul egyet is tudtam érteni, voltak részek, amiket nagyon szerettem, de voltak, amiket bár ne láttam volna soha nyomtatásban. :) A folytatásnak mindenesetre megadtam az esélyt, hátha A varázslókban leginkább a hogyannal volt problémám, itt viszont maradéktalanul elégedett voltam mind a tálalással, mind a tartalommal. Egy érettebb, kerekebb, összhatásra sokkal egységesebb történetet kapunk, mely továbbra is az útkeresést, a kínálkozó lehetőségek meg, vagy meg nem ragadását, a megfelelő döntések meg, vagy éppenséggel meg nem hozatalát helyezi előtérbe, s magában hordozza a Grossmanra oly jellemző arculcsapás legváratlanabb formáit. Kíváncsian várom, van-e ennél is lejjebb izé, hogyan zárul Quentin története. Tudom, a végén úgyis minden egyenesbe jön kiindulva az eddigiekből az EKG-hulláma legalábbis.

Az AMI tetszett, az AHOGYAN már egy picit kevésbé