Vivien Holloway

Mikor először megláttam a megjelenésről szóló hírt, örömömben majdhogynem össze pippentettem magam. Hogy miért? Mert imádom az urban fantasyt, a démonokat, a poklot, még Lucifert is, és az, hogy mindezt egy Magyar író hozza el végre nekem hatalmas örömmel töltött el. Ám ez a nagy örömködés nem tartott sokáig. Ami az írást illeti a könyv olvasása közben nem tudom eldönteni, hogy a szó használat túl ártatlan, egyhangú, unalmas vagy csak szimplán a magyar nyelvű olvasás nem fekszik nekem úgy, mint régen. Hosszasan gondolkoztam arról, hogy talán túl kevés Magyar könyvet olvasok és már elszoktam tőle, viszont angolul akármekkora butaságot ír is le az ember az valamiért jobban hangzik. Aztán rájöttem, hogy még mindig imádok jó pár magyar fordítást és ha tehetem inkább azokat veszem meg az eredeti kiadások helyett, úgyhogy ez a magyarázat hamar érvényét vesztette. A hangnem, amit Vivien választott, számomra nem adta át a műfaj/történet hangulatát. Egyik karakter sem tudta hitelesen eladni magát nekem. És most lehet mondani, hogy hát de ez egy drámai hangvételű történet, sokat szenved a karakter az elejétől kezdve, stb, stb Ez nem zárja ki azt hogy egy kis élet kerüljön a sorok közé, amivel tényleg magával ragad. Figyelembe véve, hogy rengeteg külföldi könyvet olvastam ebben a kategóriában, és imádom, nagyon magasra tettem a mércét, amit sajnos nem sikerült megütnie és talán nem úgy kezeltem, mint elsőkönyves, hazai könyvet. Mert úgy nézve tényleg valami újat hozott a hazai tárlatban, amit nagyon is köszönök Viviennek, és láttam az alap történetben és a karakterekben potenciált, illetve a végére (a nagyon végére) már sokat változott és elkezdett érdekelni. Így csak remélem, hogy a következő részt ebből a magasságból és ezzel a minőséggel kezdi és még feljebb is viszi, mert érződik, hogy most indul csak be majd igazán, mivel trilógiáról van szó. Viszont, az a részlet nem tetszett, ne hódolj be ilyen könnyen Lil!!!

Amikor megvettem még nem tudtam, hogy magyar szerzővel van dolgom, de mielőtt elkezdtem olvasni kiderült számomra is. Nem vett semmit a lelkesedésemből, sőt annál kíváncsibbá tett, hogy mit kapok. A csillagok számán látható, hogy nem csalódtam benne. Érezhető, hogy várunk még részeket, mert ez az első rész főleg az vázolta fel számomra, hogy kik a szereplők Lilianon kívül és ki kivel van. Bár a kétharmadától felgyorsul a történet Lilian körül, de közben végig megtudjuk, hogy hogyan került Lucifer szolgálatába. Nekem bemelegítő történetnek nagyon bejött, várom a következő regényt, és remélem az mozgalmasabbra sikerül, mint ez. Természetesen számomra megfelelt első regénynek, mert nem hagyott homályt és mindent tisztázott a múltból és a jelenből is.

A történetről mindenek előtt tudni kell, hogy egy trilógia első - tehát bevezető - része, és mint tudjuk, egy fogalmazás áll bevezetésből, tárgyalásból és befejezésből. A bevezetés általában megadja az alapokat, hogy a továbbiakban nyomon tudjuk követni az eseményeket, anélkül, hogy úgy éreznénk, lemaradtunk valamiről. És ez teljesen igaz erre a történetre is. A Pokoli Szolgálat (leánykori nevén Ördögi Lélektolvaj) egy novellából nőtte ki magát könyvformává, így érthető módon nincs telezsúfolva csupa akciójelenettel - és ha alapul vesszük Stephenie Meyer A burok című kötetét, amely szintén nem bővelkedik körömrágósan izgalmas jelenetekben, viszont ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy zseniális karakterkidolgozásával, érzelmi gazdagságával, gyönyörű nyelvezetével egy elbűvölő, magával ragadó világot teremtett (lett légyen az akár a fordító, akár az író érdeme), akkor megállapodhatunk abban, hogy nem is ez a lényeg. Az események során megismerkedhetünk Lilian múltjával, ami úgy olvad bele a cselekménybe, hogy nem töri meg a folytonosságot. Ahogy haladunk előre, szépen lassan feltárul előttünk, miért és hogyan került oda Lil, ahol éppen van. A Pokolról ugyan nem kapunk különösebben részletes leírást, de az itt-ott elejtett jellemzésekből, leírásokból könnyen összerakhatjuk a színteret. Lucifer megmásíthatatlanul gonosz, és mindenki szerencséjére nem is akar megváltozni. Számomra mindig is értelmezhetetlenek voltak azok a romantikus tévelygések, amikor a Pokol ura szerelmes lesz, és ezért jobbá válik. NEM! Ha már Lucifer a Pokol ura, akkor Lucifer gonosz, és Lucifer gonosz is marad. És ez az, amihez a történet hűségesen ragaszkodik, ami abszolút pozitívum. Lucifer mellett ott van főhősnőnk, egy világban csalódott, átvert lány, aki - mint ahogy az lassanként kiderül - már nem is olyan fiatal, éppen ezért nem is igazán lány, viszont ha más előnye nincs is a pokoli szolgálatnak, legalább a hamvas bőr mellette szól. Na meg persze az alakváltás, amelynek művészetét Lilian mesteri fokozatra fejlesztette (lévén lélektolvaj, aki olyan emberek lelkét ragadja magával a pokolba, akik szerződést kötöttek az Ördöggel). Gyakorlatilag egy bérgyilkos, akit nem fenyeget a lebukás veszélye, mert sosem viseli a saját arcát. Egyszer azonban rajtakapják, amint épp meggyilkol valakit - ekkor Lil kétségbe esik, és sejthető, hogy inkább azért aggódik, hogy Lucifer rájön, hibázott, mint hogy attól fél, hogy azonosítják az emberek, akik azt sem tudják, ki ő valójában. (Ez nincs pontosan leírva a történetben, de a logikai alapok végeredményben erre a következtetésre juttatják az olvasót.) És persze Lucifer tud mindent, csak a maga "sunyi" módján igyekszik kiszabni a büntetést: a nyílt sebbe szórja a sót. Azzal leckézteti meg Liliant, ami a legjobban fáj neki, és nem elég, hogy a feladat, amit kioszt rá, tulajdonképpen kétszeres büntetés, de még Lilian örökösök közé fogadásával magához is szándékozik láncolni őt - vagy éppen megöletni, amelyik végkifejlet kisül a dologból. És ahogy azt sejteni lehet, hősnőnk nem tűri engedelmesen, amint még inkább tönkreteszik őt - föllázad, akkor is, ha tudja, hogy ez akár az életébe (vagy a józan eszébe) is kerülhet. Ebben persze akadnak segítőtársai, és olyanok is, akik valójában - minden látszólagos szándék ellenére - nem segítik. Egy bizonyos angyal és egy renegát például kiemelkedő szerepet kap Lilian mellett, akikről sosem tudhatja az ember biztosan, mi is a szándékuk. Rajtuk kívül még Lil célpontja (vagy célpontjai) és az örökösök nevezhetőek számottevőnek a történetben (legalábbis egyelőre), bár rájuk sincs akkora rálátásunk, hogy tudjuk, milyenek is valójában. Ez nyilvánvalóan annak a jelenségnek is köszönhető, amit már az elején említettem, és amely véleményemet továbbra is fenntartom: ez egy bevezető. A kötet végén felgyorsulnak az események, dupla csavarral érünk a finisbe, ahol érezhető, hogy a dolognak még közel sincs vége. Sőt, még csak most kezdődik!

A történet jól felépített és átgondolt, izgalmas fordulatokkal és meglepetésekkel tarkítva, nem tudtam letenni, mert mindig jött egy újabb csavar vagy egy újabb körömrágós jelenet. Tetszett a tálalás is, hogy visszaemlékezéseken keresztül, részlegekben ismerjük meg a múltbéli eseményeket, jó ötlet volt, így nem lett monoton. Szerettem, hogy nem finomkodott az írónő, a véres jelenetek tényleg véresek és brutálisak lettek, és ez kellett is, elvégre a pokolban járunk. A könyv vége nagyon meglepett, óriási csavarral olyan végkifejletet kaptam, amire tényleg még csak nem is gondoltam. Annyira ütős lett a kitalált fordulat, hogy egyszerűen ledöbbentem. Zseniális és tökös befejezés. Vivi írói stílusa szerethető és eredeti, olvasmányosan, lebilincselően ír, csak úgy faltam az oldalakat, észre se vettem és már a könyv felénél jártam. A kötet végig nyomasztó és sötét hangulatú, amit én nagyon szerettem, és jól átjött a főhős reménytelenség-érzése is. Mindezeket Viven egy csipetnyi fanyar humorral fűszerezte, amiből még bírtam volna egy picit többet is, de így is nagyon élveztem. Külön öröm volt számomra, hogy a Pokoli szolgálat nem tinikönyv, hanem tényleg felnőtteknek szól és hogy a szerelmi szálat nem erőltette túlságosan az írónő, pont annyit kaptunk, amennyi ízelítőnek elég. Összességében nagyon élvezetes és izgalmas olvasmány, tökéletes sorozatindító kötet, érdemes elolvasni, mert Vivien tényleg tehetséges írónő, aki szerintem fog még meglepetéseket okozni az olvasóinak.