Gáspár András 1965-ben született, s már az 1980-as évek elején elkezdett a sci-fi műfajjal foglalkozni. Előbb gimnazistaként fanzint szerkesztett, majd egyetemistaként fordítással is foglalkozott. 1985-től kezdve írt novellákat a Galaktika magazinba, majd tagja is lett a Kuczka Péter vezette szerkesztői stábnak.
1989-ben megszerezte a történelemtanári diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karán. James Bond-fordítás és a Galaktika olvasószerkesztői teendőinek ellátása mellett az Atlantisz magazin társszerkesztője is egyben. 1990-ben megjelent a Kiálts farkast című regénye és az Ezüst félhold blues, valamint a Han Solo nomádjai (utóbbi Ed Fisher álnéven).
1991-ben újabb munkával jelentkezett, a Halál havában nevet viselő regénnyel (Wayne Chapman álnéven), melyet Novák Csanáddal közösen jegyzett. A kiadóval kapcsolatos viták miatt szerzőtársával együtt az önállósodás útjára léptek. Szerzőként és szerkesztőként dolgoztak az Új Vénusz magazinnál, emellett Gáspár András fordításában megjelent a Gyűrűkúra, mely sikert aratott a műfaj hazai kedvelői körében. Még szintén 1991-ben Gáspár András és Novák Csanád megalapították a Walhalla Páholy Kiadót.
Ennek keretében 1992-ben jelent meg az Észak lángjai című közös kötetük. Közreműködésüknek köszönhetően 1993 karácsonyára megjelent a M.A.G.U.S., 1994-ben pedig a Rúna magazin.1994 és 1995 fordulójára elkészültek a Két hold című regénnyel, mely egy műfajok közötti alkotás lett fantasy és sci-fi elemekkel.
Az említettek mellett a Szántai Zsolttal közös A pokol kapui és a Tisztítótűz nevet viselő alkotásokat is kézbe vehette az olvasóközönség. Gáspár András 1996-ban írta meg a harmadik Gorduin-regényt, a Csepp és tengert, majd 1997-re készült el a Karnevállal. 1998-ban személyes és anyagi okokból kiszállt a Valhalla-vállalkozásból, s szabadúszóként próbált boldogulni. Megalapította a Ronin kiadót, amelynek keretein belül újabb M.A.G.U.S. sorozatba, a Garmacor-ciklusba kezdett.
1999-ben került a könyvesboltok polcaira a Két életem egy halálom, majd a Keleti szél 1 című munkája. A regények mellett hosszabb elbeszéléseket, novellákat is jegyzett. Az utóbbi években a szerző hallgatott: mind művészi tevékenysége, mint a műfajt illető szervezői tevékenysége szünetelt.
2004-ben szerzőtársával, Novák Csanáddal egyetértésben eladták a M.A.G.U.S. jogokat az Inomi kiadónak. Gáspár András azóta különféle játékfejlesztő cégeknél (Digital Reality, Stormregion) működik közre a játékok történetének kidolgozásában. 2006-ban a Tuan Kiadó szerezte meg a M.A.G.U.S. jogait.
2007 őszén Gáspár bejelentette megállapodását a Delta Vision kiadóval: ennek értelmében a Wayne Chapman néven jegyzett művei kapcsán innentől a Delta Vision képviseli érdekeit.
Ragyogó, lebilincselő, mint minden Chapman mű. Egyszóla klassszikus!