A szerencse kék pisztrángja

kossuth kiadó  | 1959  | keménytábla, védőborító  |  316 oldal

Libri Antikvárium
,,Dán író írta, de mintha valóban Kis Örömnek, a Kínában élő asszonynak visszaemlékezéseit olvasnánk. Kis Öröm egy kisváros polgármesternője, aki árvaságban nőtt fel, szüleit elragadta a megáradt folyó. Halász nagybátyja magános házában teltek el gyermekévei, sok nélkülözés között, amely csak akkor szűnt meg egy időre, ha a hálóban kék pisztrángok ficánkoltak: a szerencse kék pisztrángjai. Hogyan jut el az árva kislány a polgármesteri székig? Hosszú ez az út, s tele göröngyökkel, hiszen Kis Öröm anya nélkül nő fel, öntudatlanul érik nővé, s tapasztalatlan, szép fiatal leányként kerül egy öreg földesúr házába ágyasnak, hogy fiút szüljön neki. Kisfiával az ölében, egyedül menekül urának házából a japán és a bosszúért lihegő Csang Kaj-sek katonák elől, fel a hegyek közé, ahol végre segítő kezek nyúlnak feléje. Kis Öröm neve szimbólum. Azért kapta, mert csak lánynak született, és sokáig maga is azt hiszi, hogy emiatt sújtják annyi bajjal a szellemek. S most azért fog tollat, azért mondja el életét okulásul minden kínai nőnek: tanulják meg belőle, hogy ők is emberek."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas - sérült borító
Kiadó kossuth kiadó
Kiadás éve1959
Oldalak száma:316
Súly200 gr
ISBN2399955615529
ÁrukódSL#2111520497
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Móra: MesehősökMóra: Mesehősök