Földre szállt ember

magvető könyvkiadó  | 1976  | keménytábla, védőborító  |  478 oldal

Libri Antikvárium
A romániai magyar író három kisregénnyel mutatkozik be a hazai olvasóknak. Noha mindegyik írás merőben más témájú, egy dologban hasonlítanak egymásra, az emberi helytállás, az emberi tisztesség lehetőségeit, érvényesülési módozatait keresi a lírai szépségű szerelmi történetben (A kerítés fölött) éppen úgy, mint az izgalmas, torkot szorító erdei kalandban (A gyökerek alatt) vagy a sugárhajtású gépen szolgáló repülőtiszt drámájában (Földre szállt ember). Papp Ferenc feszült, szélsőséges helyzeteket teremt, hogy hőseit emberségből, bátorságból levizsgáztassa. Eszménye a teljes ember, a hivatástudattal, az embertása iránti megbecsüléssel élő ember, aki nem letiporja, hanem segíti, támogatja a gyöngébbet. Kisregényeinek drámai konfliktusai azonban nemegyszer abból adódnak, hogy a gyöngébb, a segítségre szoruló hálátlansággal fizet, vagy nem tudva fölülkerekedni gyöngeségén, végveszélybe taszítja társát. Minden bizonnyal kellemes felfedezés lesz a hazai olvasóközönség számára ez a könyv, színes, fordulatos, olvasmányos kisregényeket s erős karakterű írót ismerhet meg általa.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
A papír védőborító sérült, szakadt, egy része hiányzik.
Kiadó magvető könyvkiadó
Kiadás éve1976
Oldalak száma:478
Súly300 gr
ISBN2399993048709
ÁrukódSL#2109164417
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét