Holnap is élünk

FÜLSZÖVEG "Néha, ha ráfekszik a karjára, az a furcsa érzése támad, hogy a keze nagyon-nagyon messze van tőle, valahol kint az udvaron vagy még messzebb, és mintha nem is az ő keze volna. És érzi, szinte érzékeli ezt a távolságot. Akkor csak egy képek foglaltak le. Templomkerítés volt rajta, keresztalakú vasrácsokkal. Előtte féllábú katona állt, mankójára támaszkodva. A nadrágszára vissza volt hajtva és belefűzve a derékszíjába. Csákója a kerítés kőlapján hevert, benne pár darab lyukas húszfilléres. Azelőtt asztalossegéd volt. A lába még az első télen lefagyott. Három napig festette, egy pulóvert adott neki érte. A nyomozótiszt már másnap eléje tolta a képet. - Mi ez? Katolikus templom és honvéd, mi? És ha jól látom, bajusza is van. Nem várta meg a választ, megütötte. Sokára virrad. Az erdőben, csak ott szép igazán a napkelte. Ragyog az ég, mint egy óriási lepkeháló, amelybe millió szentjánosbogár akadt. Aztán egyik percről a másikra kialszanak a csillagok, elsápad a hold, mindent eggyé mosó szürkeség váltja fel az előbbi ragyogást és felébred a szél. És abban a pillanatban megszólalnak a rigók. Előbb csak a torkukat köszörülik furcsa, recsegő hangon, aztán fütyülni kezdenek. Aztán valahol messze, ki tudja hol, feljön a nap és tarkára festi a fák koronáját. Ilyenkor ébrednek fel a kutyák is. Éktelen csaholást csapnak, és az őrtornyokban kioltják a fényszórókat."