Próféta voltál szívem-Gyerektükör-Gabi

Harminc év társadalom- és emberformáló történelme azzal a kérdéssel is szembesítette a társadalmat és benne az egyént - az elkötelezettet, a dolgosat, a hívőt -, hogy forradalmár-e még, aki tegnap vagy tíz esztendeje az volt, forradalmár lehet-e a tegnapi próféta, vagy prófétálhat-e a mai forradalmár? Milyen energiává kell, lehet átalakítani azt az energiát, amely az első átformáló esztendőkben tűz volt, és mint tűz a legalkalmasabb? S ha át kell alakítani, mit tegyen, mit tehet az, aki megmaradt a maga tűz- és prófétáláshiténél? A Próféta voltál szívem a hatvanas évek egyik legjelentősebb egyéni és intellektuális problémáját dolgozza fel, az akkori aktualitás pedig megmaradt: arra figyelmeztet - mert művészet, tehát általánosítás, tipizálás, absztrakció-, hogy ugyanaz a hit más-más magatartásra kötelezhet, a fejlődés a legjobbakat is elsodorhatja, ha régi tűzhöz ragaszkodnak, abban a hitben, hogy az ,,nagyobb tűz volt". Csak látszólag más kör az, amelyből az író gyerek- és kamasztémáit veszi. Sajátosnak, szinte író-pedagógus módján egyénileg lefoglalt területnek tetszik, holott ezek a ,,tükrök" és gyereknaplók csak részben a jövő nemzedékén való töprengések: nemzedékek kapcsolatát vizsgálja az író, a gyerekek kritikus szemével figyelteti meg a felnőttek magatartását. Hibáik sokaságát is. A Gyerektükör és a Gabi is aktuális problémát ragad meg, tartós érvénnyel.