VII. Emánuel és kora (I. kiadás)

singer és wolfner  | 1913  | félvászon  |  191 oldal

Libri Antikvárium
A VII. Emanuel és kora, a Zuna partján fekvő Illyriát mutatja be, de persze már keletkezésének idején felismerhetetlenül, mint a Ferenc József-i kor Magyarországának marón keserű, s a mellett ellenállhatatlan bájú és humorú szatíráját. Ha valaki annak a kornak tömörített művészi lényegét akarja megismerni, feltétlenül el kell olvasnia ezt a regény is, amely egy szemszögből ugyan, de végérvényesen fogalmazta meg a magyar történelem egy korszakának kacagtató s ugyanakkor felháborító képtelenségét. Heltai egyik zsenialitása, hogy annak a kornak, amelyet mi a bőség és biztonság korának ismerünk, éppen végleges bizonytalanságát és koldusszegénységét mutatja ki, meglátván a dolgok felszíne mögött a lényeget. Ami a régi pesti életben korruptság, politikai és gazdasági szélhámosság, züllöttség, felelőtlenség, bűnös könnyelműség, pestiesen szólva "linkség" volt, annak állított Heltai ércnél maradandóbb, bírálatában, leleplezésében is művészi emlékművet ebben a regényben. VII. Emánuelből, a szórakoztatóan link trónörökösből, majd száműzött királyból végül egy párizsi szálloda tulajdonosa lesz, s a szatíra éppen itt csattan, a befejezésben: a nagyzoló uralkodói ábrándok mögött egy élelmes kispolgár szellemi képességei rejtőzködnek csupán.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 600 Ft

A termék megvásárlásával

360 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas
könyvtári duplum, saját képekkel
Kiadó singer és wolfner
Kiadás éve1913
Oldalak száma:191
Súly300 gr
ISBN2399998693485
ÁrukódSL#2108898757
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 600 Ft

A termék megvásárlásával

360 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét