A vízenjáró

"Kalapács utca 25. Itt lakik a Szalmási család. Vagyis már nem sokáig, még pár nap, és költöznek egy kisvárosba. A két gyerekszobában bőröndök tömkelege és nagy rumli, a szobák között a fel-alá járkáló, szétszórt anyuka, és az apa, aki dobozokba rendezgetett néhány tárgyat. Az egyik gyerekszobában egy tizennégy éves, barna hajú lány pakolgatott, a másikban egy negyedikes, vörös hajú kisfiú.  A kisfiú egyszerűen oldotta meg a dolgot: flegmán begyömöszölte alsónadrágjait a gyűrött pólók közé, rá az izzadtsággal tömött zoknikra. Amint nagyjából befejezte, átment a másik szobába. Büszkén nekitámaszkodott nővére nyitott ajtajának, körmeit nézegetve gúnyosan megjegyezte:- Én már készen vagyok...- Rendben, és ez kit izgat? - A lány két melltartó között vergődött.- Melyiket vegyem fel az útra, és melyiket tegyem el? - kérdezte, de tulajdonképpen csak saját magától.- Majd én segítek - kotyogott bele az öccse, odament hozzá, elvette az egyiket, majd mint egy csúzlit meghúzta és elengedte. A fehérnemű a sarokban landolt. Nővére dühösen kokit nyomott a feje búbjára.- Cintia! Ne törj diót a fején! - kiáltott be az anyjuk egy kosárnyi koszos ruhát cipelve. A fiú gúnyosan vigyorgott.- Teodor! Ne zaklasd a nővéred alsóneműit! - emelt fel egy elejtett pólót. Cintia kidugta nyelvét a testvérére, majd egy erősebb lökéssel kitessékelte a szobájából. Összeszedte a fehérneműket, és ismét hosszú gondolkodásba kezdett."