Fekete Kálmán

A száguldás mámora

alexandra kiadó  | 2007  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  207 oldal

,,A száguldás mámora" először 1987-ben látott napvilágot, s valóban jó ötletnek bizonyult az akkori kötet újra-kiadása. Kevés olyan interjúgyűjteményre találhatunk rá, mint amilyent Fekete Kálmán adott közre a 80-as évek közepe autósportjának versenyzőiről. Elgondolkodtató, nem egyszer döbbenetes történetek olvasói lehetünk, ha kézbe vesszük ezt a könyvet, melynek ,,mesélői" úgy tekintettek a sportbíró kezében lobogó kockás zászlóra, mint autós teljesítményük légmérvadóbb fokmérőjére. Ebben a kötetben 18 olyan beszélgetés kapott helyet, amelyek versenyző-interjúalanyai között a legendás Ranga Lászlóval és Ferjáncz Attilával is találkozhatunk, de egy 1986-os beszélgetést olvasva megemlékezhetünk az azóta balesetben elhunyt Kesjár Csabáról is. A szerző körültekintésének köszönhetően azonban ez a könyv nem csak azokat a neves szereplőket vonultatja fel, akik emblematikus alakjaivá váltak a magyar autósportnak, hanem megláttatja azokat a kisebb versenykarriert befutó megszállottakat is, akik nélkül semmiképpen sem lenne teljes a paletta.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 424 Ft

A termék megvásárlásával

142 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó alexandra kiadó
Kiadás éve2007
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:207
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly230 gr
IllusztrációFEKET-FEHÉR KÉPEKKEL
ISBN9789633702895
Árukód2237855 / 1093052

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 424 Ft

A termék megvásárlásával

142 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Guinness World Records 2025Guinness World Records 2025