Budapesti szerelmesek

Egy késő őszi estén furcsa alakok kóvályogtak a pesti Duna-parton. A csendesen hömpölygő folyam mellett egy fiatal festő töpreng múltján és jövőjén. Az alsó rakparton pedig egy otthonából elszökött fiatal lány bujkál az elhagyott bódék között, szorongva és szívdobogva, egy zugot keresve üldözői elől. Távolabb a körutak színes, fényes forgatagában egy fiatal író kószál magányosan, és tépelődik tehetetlenül hivatása és házassága kudarcán. És egy angyalföldi barakklakásban, egy rossz házasságba belekényszerített, hajdani szép festőmodell lázadozik sorsa ellen.
Ez a nyitánya e négy ember történetéről szóló regénynek. Négyük élete, mint egy szimfonikus költemény fel-felhangzó motívumai, hol egymásba fonódik, hol egymást kergeti, hol örökre szétválik melankolikus szépségű variációkkal terhesen.
A szerző, Francois Gachot negyedszázadot élt Budapesten a második világháború előtt, és szemtanúja volt a Horthy-korszak szellemi és fizikai nyomorúságának. A francia lélekelemző próza kisműves aprólékosságával nemcsak hőseinek egy-egy életszakaszát rajzolja meg, hanem megörökíti az 1937-38-as évek hol lehangoló, hol lázadásra ingerlő eseményeit, lélekölő, szorongató hétköznapjait, amelyekre már előrevetíti baljós árnyékát a közelgő világkatasztrófa.