Lázár Balázs

Hadik Berlinben - Az 1757-es huszárportya igaz története

HADIAKADÉMIA

peko kiadó  | 2024  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  312 oldal

Hadik András tábornok sikereinek csúcsán európai hírnévre tett szert, és bátran állíthatjuk, hogy a 18. század derekán ő volt a leghíresebb magyar. Az akkor világszerte elhíresült, vakmerő 1757-es berlini hadműveletében a török időkben kikristályosodott magyar harcmodort a "nyugati" alapossággal és professzionalizmussal ötvözte. Ez a katonai akció a hétéves háború részét képezte, és Nagy Frigyes fővárosának megsarcolásával végződött. Hadik 1774-ben elnyerte a bécsi Udvari Haditanács elnöki méltóságát, amivel a korabeli Európa egyik legfontosabb hatalmának, a Habsburg Monarchiának lett a "hadügyminisztere", még ha ekkor nem is így nevezték ezt a pozíciót. Korábban Erdély és Galícia katonai és polgári kormányzójaként volt alkalma megmutatni politikai és közigazgatási tehetségét is. Mindezeket tudva már nem is lepődünk meg azon, hogy hősünk a bécsi Mária Terézia-emlékmű egyik alakjaként is megjelenik.

A mai magyar történelmi köztudatból szinte teljesen hiányzik az 1711-ben véget ért Rákóczi-szabadságharc és az 1848-1849-es forradalom és függetlenségi háború közé eső ötnemzedéknyi idő. Az akkori magyar politikusok és katonák teljesítménye a Habsburg Monarchia keretein belül nem illett bele az 1867-es kiegyezés utáni, "kuruc" szemléletű történetírásba, és meglepő módon 1945 után is ez a szemlélet dominált egészen 1990-ig, ami csak tovább erősítette a történelmi felejtést.

E gazdag levéltári anyagra támaszkodó könyv egyik fő célkitűzése ennek az állapotnak a megváltoztatása. Az 1757-es események és Hadik szerepének bemutatása mellett elemzi a magyar huszárok és a könnyűcsapatok működését a császári-királyi hadseregben, illetve a porosz haderőben. Nagymértékben támaszkodik az emlékirat-irodalomra is, amely számos érdekes aspektussal bővíti tudásunkat a Berlinben 1757. október 16-án történtekről. A könyv bemutatja a hadművelet következményeit, elemzi a Hadik vállalkozása nyomán kialakult hadihelyzetet, és érinti Berlin 1760. évi megszállását is, amelyet orosz és császári csapatok hajtottak végre, és amelyben szintén nagy szerepet játszottak a magyar huszárok és parancsnokok. A könyv izgalmas olvasmányélményt kínál a témában járatosaknak és kevésbé járatosaknak egyaránt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 5 990 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 690 Ft

A termék megvásárlásával

569 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó peko kiadó
Kiadás éve2024
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:312
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly526 gr
Sorozat HADIAKADÉMIA
Illusztráció16 OLDAL KÉPMELLÉKLET
ISBN9786155583902
Árukód2781227 / 1223832

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 5 990 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 690 Ft

A termék megvásárlásával

569 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor