Madéfalvi veszedelem

Nyirő regényének - a látszat ellenére - nincs hagyományos értelemben vett főszereplője. Nem is lehet, hiszen nem valamely hőse életútját akarja végigkövetni, netán rekonstruálni, nem a történelem nagy leple alatt megbúvó magánéleteket kívánja feltárni, amelyekben a mégoly nagyívű, népek és nemzetek sorsát eldöntő történelmi események is szükségszerűen csak apró epizódokként, visszhangokként, okozatokként vannak jelen, nem. Nyirő a nagy egészet akarja, és tárja is elénk nagyszerű freskó, de még inkább: körkép formájában, amelyen ezernyi apró, színes részlet tűnik fel, cikázik rendezetlen összevisszaságban, mindenféle rendű, rangú és indíttatású alakok jelennek meg, amint éppen mennek valahová, vagy jönnek valahonnan, netán dulakodnak, s a freskót pásztázó reflektor fényköre el-elidőzik valamelyiküknél, esetleg egy egész csoport fölött, nem sokáig, csak éppen annyi időre, hogy megértsük: miért is kerültek a képbe. Ha minden áron főhőst keresünk ezen a freskón, akkor azt egy kollektív főhősben: a székelységben leljük meg. Nem véletlenül Madéfalvi veszedelem a regény címe. A negyvenöt részben felfestett, egymásba folyó és egymást kiegészítő jelenetekből, sorsokból és sorstöredékekből áll össze az a kép, amelyből értő szemlélő számára egyaránt kiolvasható a múlt, a történés jelen ideje, és a jövő. Valahogy úgy, mint Delacroix A Szabadság vezeti a népet c. alkotásán. Míg Delacroix képén a lendülettel teli, félig kibuggyant keblű asszony vezeti, nem felkent hadvezérként, hanem a szabadság szimbólumává nemesült honleányként a népet, Nyirő művében egy fiatal, elhivatott papra, Zöld Péterre osztotta a sors ezt a szerepet. Mindkettőjüket indulattal teli, valami nagy célért akár meghalni is kész tömeg követi, és mindkettőjük lábánál haldoklók, holttestek hevernek... (Lakatos Mihály) A kötetet a székely szavak magyarázatát és jelentését tartalazó lábjegyzetekkel egészítettük ki.