Haich Erzsébet  |  Selvarajan Yesudian  |  Hunyadi Csaba Zsolt

Sport és jóga - Ősi hindu testgyakorlatok és légzésszabályozás európaiak számára

lazi könyvkiadó kft.  | 2021  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  199 oldal

Az indiai származású Selvarajan Yesudian e híres művében a tökéletes egészség megszerzésének és megőrzésének módszereit ismerteti, bizonyítva a hatha jóga testet-lelket egyaránt gyógyító erejét. Húszéves korában "belső indíttatásra" hosszabb európai útra indult, melynek elsődleges céljaként a keleti kultúra és a nyugati életmód összekapcsolását jelölte meg. Ebben volt segítségére Haich Erzsébet, akivel sikerült úgy összeállítaniuk a gyakorlatokat, hogy "megfeleljenek azoknak a nyugatiaknak, akik céltalan és túlzott elfoglaltságuk mellett hajlandók egy kevés időt egészségüknek is szentelni". Könyvükben megmagyarázzák a hatha jóga lényegét, illetve rámutatnak azokra a pontokra, melyekben eltér a többi jógától. Leszögezik, hogy "aki a hatha jóga szabályait megtartja, az sohasem lesz beteg és késő öregségéig vasegészségnek örvend". A rendszeres hatha jógázók legyőzik félelmeiket, uralkodni tudnak testük felett, ezenkívül elsajátítják az egyik legfontosabbat: a helyes légzést. A légzőgyakorlatok és ászánák (testtartások) fotókkal illusztrált, pontos leírása mellett ismerteti a kötet az egyes gyakorlatok végrehajtási módját és jótékony élettani, illetve gyógyító hatását.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 040 Ft

A termék megvásárlásával

304 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó lazi könyvkiadó kft.
Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:199
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly326 gr
IllusztrációFEKETE-FEHÉR FOTÓK
Formátum125 X 200
ISBN9789632675336
Árukód2087497 / 1009800

Vásárlói értékelések, vélemények

(6 vélemény)
Ilona
2009. 06. 03.

Ez a könyv fantasztikusan jó és ha követjük a leírt utasításokat, a gyakorlatok elvégzésének módját, saját magunkon napról napra látjuk és tapasztaljuk az eredményt. Ezek a jógik igazán tudnak valamit az ősi tudományokból. Érdemes rájuk figyelni! Nemcsak az ászanák, a gyakorlatok, hanem az ősi filozófia is hasznos lehetne rohanó világunkban. Nekem 18 éves koromban került a könyv a kezembe és akkor kezdtem el először a mélylégzés gykorlását könyvben leírt módon. Még ma is, több évtized után, az orvosi vizsgálatnál azt hiszik, sportoló voltam, mert a tüdő térfogata még mindíg nagyobb az átlagosnál. Hála a jógának!

Eiger Levente
2009. 08. 18.

En most 66 éves vagyok. Edesapàm könyvtàràban talàltam meg Yesudian Sport és Yoga cimü könyvét. 17 éves voltam amikor elkezdtem a Hatha Yogàt. Késöbb 41 évig éltem Svàjcban ahol lehetöségem volt még Yesudiannal talàlkozni. A Hatha Yoga hihetetlen jo hatàssal van az emberi szervezetre. Nagyon jo, hogy mindegyik gyakorlat utàn megirja, hogy a gyakorlat mire jo. Ha az emberek ujra elkezdenének rendesen lélegezni, nagyon sok betegséget tudnànak megelözni. Akkor is ha màr betegek a Hatha Yogaval sokat lehet az egészségért tenni. A könyvet nagyon sok embernek el kellene olvasnia. Yesudian emléke el fog kisérni engem amig élek.

Hajna Csongor
2010. 11. 26.

Szubjektív vélemény, de hátha kedvet csinál pár embernek ;) -- ez a könyv benne van a három legfontosabban, amit valaha olvastam.


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 040 Ft

A termék megvásárlásával

304 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor