Pilinszky János

A huszadik század egyik legjelentősebb, katolikus érzésű magyar költője.
A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja 1998-tól.

Élete;
Értelmiségi családban született Budapesten. Édesapja, Pilinszky János mérnök és jogász volt, aki harcolt az első világháborúban, majd annak befejeztével egy budapesti postán helyezkedett el, később posta-főfelügyelő lett, gyomorfekélyben halt meg 1937-ben. Édesanyja, Baitz Veronika is a postán dolgozott, és önkéntes ápolónőként vett rész a háborúban.

A Cukor utcai elemi iskolában (1927-1931) kezdte tanulmányait, majd a budapesti piarista gimnáziumban (1931-1939) folytatta. Ott érettségizett 1939-ben. A középiskola befejeztével a Pázmány Péter Tudományegyetemen a jogon kezdte, majd a bölcsészkaron, magyar-olasz-művészettörténet szakon folytatta. Az egyetemet 1944-ben befejezte, de diplomát nem szerzett.

Első versei 1938-1939-ben jelentek meg a Napkelet, az Élet és a Vigilia nevű lapokban. 1941-1944-ben az Élet segédszerkesztője volt. 1944 novemberében behívták katonának. 1945 februárjában került a németországi Harbach faluba, ahol - itt és más lágerekben betegeskedve - megláthatta a koncentrációs táborok szörnyű világát, ami meghatározta egész életét és a költészetét. 1945 őszén térhetett vissza szülővárosába. 1946-1948-ban az Újhold társszerkesztője volt, de erős kötődések fűzték a Vigilia és a Válasz csoportulásaihoz. Az utóbbi és a Magyarok közölte verseit. Első verseskötetét a Szent István Társulat adta ki 1946-ban, mellyel a következő évben Baumgarten-díjat kapott. 1947-1948-ban római ösztöndíjjal több hónapot Olaszországban töltött. 1949-től nem publikálhatott. Ez idő alatt verses meséket írt, és egy ilyen típusú könyvvel (Aranymadár) térhetett vissza az irodalmi életbe. 1955. október 12-én feleségül vette Márkus Anna színésznőt, de néhány hónap múlva el is váltak. (Anna az 56-os forradalom után Párizsba emigrált, ahol újból férjhez ment, de Pilinszkyvel mindvégig jó barátságban maradtak.) 1956-ban rövid ideig a Magvető Kiadó lektora. 1957-től az Új Ember katolikus hetilap belső munkatársa volt. Nagyrészt itt jelentek meg tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái.


A hatvanas évek elejétől többször utazott Nyugat-Európába (Lengyelország, Svájc, Belgium, Újvidék, Bécs, London, Róma), főleg Párizsban töltött hosszabb időt, sőt még az USA-ba is eljutott. Nővérének 1975-ös öngyilkossága is talán hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem írt több verset. A hetvenes évek végén ismerkedett meg Jutta Scherrer német vallástörténésszel. Szerelmük idejére esett utolsó költői korszaka. 1971-ben József Attila-díjjal, 1980-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. 1978-ban ismerkedett meg Párizsban Ingrid Ficheux-vel, akivel 1980 júniusában házasságot kötött. Második szívinfarktusának következtében hunyt el hatvanéves korában. A halál váratlanul érte, tele volt tervekkel. Június 4-én hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a Farkasréti temetőben.

Homoszexuális irányultságával élete végéig sem tudott megbékélni. Vallásos meggyőződése nem tette lehetővé számára, hogy megélje, de leküzdenie sem sikerült.

Az életében megjelent könyvei ;
Halak a hálóban (1942)
Trapéz és korlát (1946)
Aranymadár (1957)
Harmadnapon (1959)
Rekviem (1964)
Nagyvárosi ikonok (1970)
Szálkák (1972)
Végkifejlet (1974)
A nap születése (1974)
Tér és kapcsolat (1975)
Kráter (1976)
Beszélgetések Sheryl Suttonnal (1977)
Válogatott művei (1978 )

Jelentősége;
Megrázó verseket alkotott, melyekben feltárja az emberi lélek mélységét.

Díjak;
Baumgarten-díj (1947)
József Attila-díj (1971)
Kossuth-díj (1980)
Magyar Örökség Díj (1997)